A stressz tudománytörténete

A stressz szó a latin "stringere" szóból ered, ami nehézségeket vagy problémákat jelent. A stressz szó modernkori használatának megértéséhez érdemes áttekinteni a stresszelmélet fejlődését. A stresszről az első tudományos kutatást Galileo Galilei végezte (1633-ban), aki megfigyelte, hogy egy megfeszített rúd ereje arányos a rúd keresztmetszetével. A húrokat tanulmányozva Robert Hooke (1679-ben) felfedezte a rugalmasság törvényét, mely szerint egy test rugalmassági határain belül az erő arányos a megnyúlással. Egy évszázaddal később (1807-ben) a stressz egy újabb úttörője, Thomas Young meghatározta a rugalmasság Young-féle állandóját, mely megadja egy anyag keménységét a rugalmasság függvényében. A tudományban a XIX. században használták először a stressz szót. Egy francia matematikus, Auhustin Cauchy (1822-ben) a stresszt az egységre jutó nyomásként, míg a megfeszítést egy tárgy hosszának az eredeti hosszához képesti növekedésének vagy csökkenésének arányaként definiálta.

A stressz koncepciója a XX. században lépett a biológiai tudományok színterére. Walter Cannon 1915-ben végzett fiziológiai kutatásában a stressz-választ a "küzdj vagy fuss" válaszként írta le. Az általános alkalmazkodási szindróma Selye János nevéhez fűződik (1936), aki bevezette a jelenleg is használatos stresszor szót a terhelések jelölésére, és az erre adott biológia válaszra pedig a stresszt. Úgy határozta meg a biológiai stresszt, mint a testi funkciók vagy sérülések eredményeképpen a testben létrejövő általános változások összességét.

Mint a fenti rövid áttekintés mutatja, a fizikai tudományokban a stressz szó erőt, nyomást vagy stimulust jelöl, míg a biológiában változást vagy választ. A két csoport ezen ellentétes szóhasználata nem túl szerencsés, mert zavarja a megértést mind a tudományos körökben, mind a nyilvánosság előtt. Ennek feloldásával 1978-ban Robert Dato próbálkozott, aki úgy definiálta a stresszt, mint a terhelés és a vele szemben álló bárminemű alkalmazkodóképesség különbségét: stressz = terhelés - alkalmazkodóképesség.

Végül, a stresszelmélet fejlődéséhez korunk nagy védikus tudósa, Maharishi Mahesh Yogi járult hozzá a Transzcendentális Meditáció bevezetésével. Ezzel a technikával mindenki számára elérhetővé válik a stresszmentes élet, azaz az összes korábban minket ért stressz feloldása, ami a szellemi megvilágosodást hozza el. Maharishi szerint az idegrendszerben felgyülemlett stressz nemcsak fizikai jelenléte miatt ártalmas, hanem a test (idegrendszer) és az elme szoros kapcsolata folytán az emberben felhalmozódott stressz meghatározza az egyén tudatállapotát is. Ezért tehát a Transzcendentális Meditáció gyakorlásával, a szervezetben felhalmozódott stressz feloldása folytán mindenki eljuthat a magasabb tudatállapotokba.