Olcsó tárhelyTöbbet, jobban, olcsóbban Köszöntjük a Silihost Informatikai Kutatás-fejlesztési Kft. egyik tanfolyami oldalán! Itt értékes tudásanyagot teszünk közzé, mely ugyan nem egyértelműen a tárhely szolgáltatásról szól, de átvitt értelemben mindenkinek szüksége van rá, aki csak az Interneten honlapot helyez el, és webhoszting-ol, az legtöbbször forgalmat is szeretne vezetni rá. A következőkben olyan információkat osztunk meg, melyek segítségével megtudja, hogyan érhet el kedvezőbb pozíciót az internetes Google keresőkben, illetve hogy hogyan érdemes a kapcsolatot tartania a potenciális érdeklődőivel, és nem utolsó sorban az ügyfeleivel, a célból, hogy a maximális hasznot hozza ki tárhelyének fenntartásából és megvásárolt domain névből. Tárhely és domainMegrendelés-ösztönző határidők A mai napon egy pszichológiai tényező kihasználásáról lesz szó. Semmiképpen nem szeretnénk azt, ha az olvasóink az internetes vállalkozásaik és a webhoszting során túlzottan erre helyeznék a fókuszt, de a határidők ösztönző volta nem maradhat ki az Internet-marketing legfontosabb részeinek taglalásából. Mivel sok domain regisztráció lehet szükséges ehhez a technikához, elég fontos lehet az olcsó tárhely kérdése. Arról van szó, hogy ha az érdeklődők egy határidő okozta pszichológiai kényszer alá kerülnek a webhoszting böngészése során, akkor nagyobb valószínűséggel nyomják meg a megrendelés gombot. Ugyanis az emberek nem szeretik elkölteni a pénzüket, hanem csak az igényeiket kívánják beteljesíteni. Mondjuk, megnézték az olcsó tárhelyünkre elhelyezett honlapunkat (persze nem fogják tudni, hogy ez egy olcsó tárhely), de nem éreznek elég ösztönzést arra, hogy MOST megrendeljék azt, amire amúgy lehet, hogy szükségük van vagy lesz. Ennek viszont a legtöbbször az a vége, hogy vagy el is felejtik azt, hogy szükségét látták az általunk árult dolognak, vagy mire éppen nagyon szükségessé válik, már nem emlékeznek rá, hogy hogyan is találnák meg a mi webhoszting oldalunkat, a konkurencia domain regisztrációja megfogja őket, és ezért máshová mennek elkölteni a pénzüket. Mivel mi MOST vagyunk biztos kapcsolatban a leendő vevőinkkel, érdemes megfontolnunk, hogy olyan ajánlatot tegyünk nekik a webhoszting csatornáján, aminek nem tudnak ellenállni. Az emberek szeretnek spórolni. Sokszor még azt is megveszik, mert le van árazva, mert olcsó, amit egyébként eszükbe sem jutna megvásárolni. Különösen igaz ez akkor, ha már most is tudják, hogy szükségük van vagy lesz arra, amit mi árulunk az olcsó tárhely segítségével. A technika tehát az, hogy tegyünk egy olyan lehengerlő ajánlatot, amit nem lehet visszautasítani, de kössük azt határidőhöz. Határidőhöz kötött kedvezmény A legegyszerűbb határidős ajánlat az, hogy ha egy jelentős mértékű kedvezményt csak egy adott ideig tartunk fenn, vagy ha valamilyen nagyon vonzó bonuszt csak adott ideig nyújtunk. Az olcsó tárhely segítségünkre lehet abban, hogy mindig másik domain regisztráció alatt, másik webhoszting szolgáltatónál tudjuk meghirdetni a kedvezményt. Ebben az esetben azonban a látogató nincs olyan szorosan kötve pszichológiailag, mert a meghirdetett határidő a legtöbb olvasónál nem éppen aznap jár le, tehát majdnem ugyanott vagyunk, mint a határidő nélkül. A megnyitás idejéhez kötött határidő Ez már egy jóval trükkösebb határidő, ugyanis minden látogató
a domain alatt azt látja, hogy az ajánlatunk éppen aznap éjfélkor vagy
másnap éjfélkor jár le. Ez sokakat már azonnali cselekvésre ösztönöz.
Ezt a határidőt úgy lehet kezelni, hogy kiolvassuk a webhoszting szerver
rendszerdátumát, és azt (vagy a következő napot) megjelenítjük határidőként.
Álljon itt egy nagyon egyszerű javascript a mai dátum megjelenítésére.
Ha ezt a kódrészletet bemásoljuk valahova a <body> és </body>
közé a tárhely egy html oldalában, az meg fogja jeleníteni az aktuális
dátumot. Valóban lejáró határidő A fenti kis programrészletnek az egyetlen hibája az, ami egyben az előnye is, hogy mindig az aktuális dátumot mutatja. Ha tehát másnap visszajön a látogató, ugyanazt az ajánlatot látja, de a másnapi dátummal, és ez visszavesz a vásárlási kedvéből. Ezen segíthet egy kicsit az, ha nem várjuk meg, hogy másnap visszajöjjön, hanem valamivel erősebb ösztönzést használunk. Például a megrendelési oldalra ráteszünk még egy visszaszámlálót is, ami a nap végéig folyamatosan számolja vissza a hátralévő órát, percet és másodpercet. Ez legalább olyan nagy trükk, mint olcsó tárhely segítségével többször megismételni, kis eltéréssel az ajánlatot. Igaz, ehhez már több programozási tudás kell, de elég sokan értenek annyian már a java alapjaihoz, hogy találjunk egy ilyen barátot, aki kisegít minket ezzel. (Vagy megfelelő türelemmel elképzelhető, hogy az Interneten az ingyenes javascriptek között böngészve, angol nyelvű lapok között találunk is ilyet előre megírva.) Ennél még hatékonyabb technika az, ha a határidő - látszólagosan - valóban lejár. Látszólagosan, mert minden látogatónak a legelső megnyitásához tudjuk időzíteni ezt. Mondjuk másnapi határidőt adunk meg, és egy másnapi beolvasáskor már csak az aznapi határidő látszik. Ezt is javascriptekkel lehet megoldani, ugyanis - ha a felhasználó engedélyezte a cookie-kat - akkor a webhoszting oldalunk el tud menteni adatokat a felhasználó számítógépén, hozzáredenve a domain regisztrációhoz. Például ezt az adatot, hogy a legelső megnyitáshoz képest mikor jár le a határidő. Ezt az elmentett adatot azután a böngésző vissza tudja olvasni, ha ugyanazon a tárhelyen jár, és konzekvensen az eredeti határidőt jeleníti meg. Egyetlen egyszer megnyíló értékesítési ablak Ugyanilyen technikával el lehet érni azt, hogy egy bizonyos ajánlat csak egyetlen egyszer jelenjen meg. Ezt nyomatékosan el is kell magyarázni a látogatónak, hogy ez egy egyszeri, rendkívüli ajánlat, és ha most becsukja az ablakot, akkor többé ez nem nyílik meg. Ezt a technikát nagyon jól lehet alkalmazni olyan esetekben, amikor egy figyelemfelkeltő emailt küldünk a hírlevelünkre feliratkozottaknak, és amikor rákattintanak az abban megjelölt linkre, rájutva így a webhoszting adott domain oldalára, egy ilyen egyszer megnyíló ablak jön fel a rendkívüli ajánlatunkkal. A megvalósítás: Ha a böngésző azt olvassa ki a tárolt cookie-kból, hogy az adott oldal már meg volt nyitva egyszer, akkor a kódrészlet nem engedi megjeleníti az ablaknak az ajánlatra vonatkozó részét. Az olcsó tárhely tehát blokkol ezután. A folyamatosan emelkedő ár - talán a leghatékonyabb határidős megoldás Ez azt jelenti, hogy nyilvánvalóvá tesszük, hogy időről időre mennyivel fog emelkedni az ár. Nem kell megmondanunk azt, hogy pontosan melyik napon történik meg a legközelebbi emelés, de adjuk meg, hogy milyen lépésekben fog bekövetkezni az emelés, és mekkora lesz a legutolsó ár. Ez az árugrás legyen megfizethető, de elég magas ahhoz, hogy azonnali megrendelésre bírja a látogatókat. Vannak esetk, amikor ezt persze nem lehet alkalmazni: az olcsó tárhely mondjuk mindig körülbelül állandó, a domain regisztráció sem változik olyan gyorsan, ezek és a webhoszting nem ilyen jellegű termékek, bár lehetnek még ebben is akciók. Így ha tényleg érdekli a dolog, és mégis visszajön pár nap vagy 1-2 hét múlva, akkor már valóban a magasabb árat lássa. Indokoljuk meg, hogy miért "kell" megemelnünk az árat. Például nem akarjuk, hogy ez a termék a széles nyilvánosság kezébe kerüljön, mert egy olyan értékes marketing stratégia vagy eszköz van benne, hogy csak a valóban elkötelezetteknek szeretnénk lehetővé tenni, hogy használják. Vagy értékesítsünk egy egyedi szoftvercsomagot vagy e-könyv csomagot az olcsó tárhely egyik oldaláról letölthetően, és az indok itt lehet az, hogy nem szeretnénk, ha ezzel a termékkel telítődne a piac. Vagy lehet a rövid időn belüli áremelésnek az oka az, hogy egy programnak elkészült az újabb webhoszting változata, de még korlátozott ideig, csak a hírlevél olvasóinak a régi áron lehet megvásárolni. Vagy korlátozott példányban elérhető ezen az áron a termék, mert a következő szállítás már normál árban lesz. Legyen az indok hihető, valós, de a legfontosabb, hogy legyen indok. Ez teszi hitelessé az áremelést. Az, hogy néhány napon belül megemelkedik az ár, nem elég. Hasonló hatást tud kifejteni egy kívánatos bonusz korlátozott volta is. Az egyik honlapon láttam, hogy a lap tulajdonosa kimásolt egy bizonyítékot is, hogy az adott bonusz e-könyv jogdíját csak korlátozott számú értékesítésre vásárolta meg, és már fogy rendesen... Sietni kell tehát, hogy nekem is jusson. Az olcsó tárhely, vagy ahogy nevezhetjük, webhoszting minisite, megteszi a hatását. Hasonló eredményt érhetünk el azzal, ha egy domain partnerünkre hivatkozunk, aki xxx (mai) határidőig teszi lehetővé, hogy ezt vagy azt letöltsük tőle. Ez a technika nehezen alkalmazható olyan esetekben, amikor
nem egy új termékről van szó (pl. olcsó tárhely), hanem általában véve
valaminek tartósan azonos az ára. Ilyenkor jöhet egy-egy olyan mentőöv,
mint a fenti korlátozott számú bonusz.
|
Kiemelt ajánlatunk:
Statikus webhoszting, 150 MB:
Dinamikus webhoszting, 150 MB:
A Silihost az olcsó tárhely és webhoszting záloga. |
||