Domén regisztrációTöbbet, jobban, olcsóbban Köszöntjük a Silihost Informatikai Kutatás-fejlesztési Kft. egyik tanfolyami oldalán! Ezeken a lapokon értékes anyagot teszünk közzé, mely ugyan nem közvetlenül szól a tárhely szolgáltatásról, de átvitt értelemben mindenkinek szüksége van rá, aki csak az Interneten honlapot helyez el, és webhoszting-ol, az legtöbbször forgalmat is szeretne vezetni rá. A következőkben olyan információkat osztunk meg, melyek segítségével megtudja, hogyan érhet el kedvezőbb pozíciót az internetes Google keresőkben, illetve hogy hogyan érdemes a kapcsolatot tartania az ügyfeleivel, és nem utolsó sorban a potenciális érdeklődőivel azért, hogy a maximális hasznot hozza ki tárhelyének fenntartásából és megvásárolt domain nevéből. Tárhely, webhosztingEgy értékesítési folyamat talán legkritikusabb eleme a leendő vevő bizalmának az elnyerése. Ez mindjárt ott kezdődik, hogy milyen domén regisztrációt választunk, és hogy hol béreljük a tárhely területet (webhoszting). Szerencsére a bizalom kialakulása nem az első benyomáson alapul, bár nyilvánvalóan az is fontos. A bizalmat ki lehet építeni, ha erre kifejezetten odafigyelünk. Így a látogatókból nagyon sokan igazi vásárlókká válnak. Az Internet-marketingben a bizalomépítésnek alapvetően két fontos eleme van: meggyőzőnek lenni a központi honlapunkon, eladatni magunkat a domén regisztrációval, azazhogy milyen domén nevet választunk a tárhelyhez, webhosztinghoz, ahol magunkat és a termékeinket/szolgáltatásainkat mutatjuk be, illetve fokozatosan kivívni az érdeklődő elismerését azzal, hogy az első megkeresése után küldött emailjeinkben egyre hitelesebbé tesszük magunkat. Mind a két elem nagyon fontos, ezért a bizalomépítő eszközeink tárházát ne puskázzuk el csak az egyikre: ne soroljunk fel minden érvet a honlapunkon, hanem hagyjunk belőlük az email-marketingre is. Fel lehet tenni a tárhelyre, el is érik az emberek a domén névenm keresztül a webhoszting szolgáltató jóvoltából... Nem jó, ha a hitelesség kialakítását célzó információkat ismételjük, mert ha egyszer eljátsszuk az érdeklődővel, hogy kétszer olvastatjuk el vele ugyanazt, akkor legközelebb már nem fog semmit elolvasni, és az értékesítési folyamat megáll, azaz hiába a domén regisztráció. Nem arra gondolok, hogy a fontos üzenetet ne kellene megismételni, hanem arra, hogy ugyanazt az ajánlást ne tegyük elé kétszer. Ajánlások Hogyan gyűjtsük az ajánlásokat? Minden elképzelhető módon, amit a kreativitásunk megenged. Írjunk félévente egy levelet a meglévő ügyfeleinknek, és kérjünk tőlük ajánlást. Készítsünk elő a tárhelyről egy automatikusan kiküldött levélsorozatot az új ügyfeleinknek, amelyikben valahányadik levelünk szóljon az ajánláskéréséről. (Annyi időt hagyjunk eltelni a megrendeléstől, hogy már bizonyosan legyen módja megtapasztalni a termékünk, illetve szolgáltatásunk nagyszerűségét. Mindig tüntessük fel a domén nevet, hiszen ezért volt a domén regisztráció.) Adjunk pár mintát azok kezébe, akiktől ajánlást kérünk. A kedvenc ajánláskérő formulámat az egyik webhoszting szoftverünknél láttam: minden egyes elinduláskor a kezdőoldal maga egy ajánláskérő űrlap. Általában viszonozni szoktuk az ajánlásokat a következő módon: Amikor felhasználjuk az ajánlást, akkor az ajánló személy vagy cég neve után az ajánlást az ő domén regisztrációjukra mutató link zárja. Így, ha a mi tárhely-ünkön böngésző látogatók ellenőrizni szeretnék az ajánlás hitelességét, amit gyakran meg is tesznek, akkor így az ajánlónkhoz irányítjuk őket, ezáltal az ő potenciális ügyfeleivé is válnak. Ráadásul, ha nekünk egy forgalmas webhoszting oldalunk van, akkor az egyik főoldalunkról eredő közvetlen link igen értékes az ő saját Internet-marketingje szempontjából is. Ezért ajánlást adni és kapni egy nyerő-nyerő helyzet. Személyes hitelességünk Bizalomépítő trükkök
|
Kiemelt ajánlatunk:
Statikus webhoszting, 150 MB:
Dinamikus webhoszting, 150 MB:
A Silihost a sikeres domén regisztráció és tárhely záloga. |
||